Létrehozva: 2016.05.13.

Ezért kell sürgősen végrendeletet írnia Som Lajosnak!

A súlyosan beteg zenész nagy elhatározásra jutott. Hamarosan milliomos lesz, és szeretné biztonságban tudni pénzét akkor is, ha vele bármi történik.

Hosszú évek óta harcol egymással Som Lajos és a Piramis néven koncertező együttes. A betegeskedő zenész azt sérelmezi, hogy az elmúlt öt évben 125 millió forint gázsit kaszált be a banda, ő pedig egy fillér jogdíjat sem kapott, holott az ő tulajdonát képezi a Piramis név.

"Huszonöt milliót követelek tőlük! Azoknak a daloknak a nagy része is az én tulajdonom, amiket játszanak. Az egészségi állapotom megromlása miatt én már nem tudok velük színpadra lépni évek óta, de a csekkjeimet sem tudom kifizetni, pedig az én tollammal ékeskednek" - kezdte dühösen a %RIPOST%-nak a zenész, aki elárulta, hamarosan sor kerül a perre.

Májusban tárgyaljuk az ügyet. Még bízom abban, hogy bíróságon kívül meg tudunk egyezni. Az ügyvédem szerint egyértelműen nyerni fogok! Addig végrendeletet sem írok, csak majd azután, hogy nálam van a pénzem, ami megillet

- árulta el Som, aki hozzátette: Révész Sándorral kifejezetten jó a kapcsolata, és nem szeretné, ha a többi tag emiatt neheztelne rá. Arra törekszik, hogy mihamarabb békés megegyezésre jussanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rangos tévés díjat kapott Lékai-Kiss Ramóna, Till Attila és a Séfek séfe

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin