Létrehozva: 2020.05.13.

Ezért nem kerülhetnek nyilvánosságra Jimmy elveszettnek hitt dalai

Kiderült: Zámbó Jimmy eddig sosem hallott hangfelvételeit őrzi egy páncélszekrénybe zárt bőröndben barátja és zenésztársa, Jankai Béla.

Az igazi rajongók nem feledik az énekest, akinek kiadatlan felvételei máig léteznek: több tucat lemez lapul egy széfbe zárt bőröndben, amelynek tartalmát valószínűleg sosem hallhatják.

Fotó: MTI

„Jimmyvel a nyolcvanas évektől együtt dolgoztunk. Segítettem a hangszerelésben, a felvételekben, szinte mindig együtt dolgoztunk a stúdióban. Sok közös élményünk volt, rengeteg olyan is, amelyekről csak kevesen tudnak” – mesélte a Blikknek Jankai Béla.

„Ezeknek egy része megjelent Jimmy halála után, de sok felvétel még itt lapul a bőröndben: feldolgozások, ötletelések, instrukciók, improvizációk, gyakorlások, saját dalkezdemények. Nagyjából 50-60 CD van a széfben, ugyanis amikor megtudtam, hogy meghalt a barátom, az első utam a stúdióba vezetett, és eltettem a lemezeket, hogy ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Hiszen Jimmy sokszor az angol nyelvű daloknál csak halandzsázva énekelt, és a felvételeken elhangzanak viccek, káromkodások is” – magyarázta a Prognózis egykori zenésze, aki mint mondja, már rég eladhatott volna belőle 5-6 be nem fejezett dalt, de az nem lenne méltó barátjához. „Esetleg, ha egyszer lesz egy Zámbó Jimmy-múzeum, oda kerülhet belőle, de nem szeretném, ha valaki megkaparintaná és minden kontroll nélkül kiadná a felvételeket.”

A kincset érő CD-ket Jimmy fia, Zámbó Krisztián is hallotta, de ő sem örülne, ha nyilvánosságra kerülnének.

„Amikor apuék bementek a stúdióba, ittak egy-két pohár italt, és bekapcsolt mikrofon mellett kezdtek hülyéskedni. Na, azok igazán viccesek még visszahallgatva is! Ugratták egymást, káromkodtak, mulatóst énekeltek, és bár nagyon szerethető pillanatok ezek, soha nem engedném, hogy bárhol megjelenjenek” – szögezte le Krisztián.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be