FÜLES

Ezért tűnt el a képernyőről Tatár Csilla

Rövid idő alatt az MTVA két fontos mûsorából is távozott Tatár Csilla, de szó sincs arról, hogy rossz döntést hozott, amikor a TV2-től átigazolt.
  • Szerző: HG

A gyesen lévő boldog anyuka azt mondja, maga döntött így.

Az Én vagyok itt forgatásakor kisfiával épp várandós volt, és szintén ő döntött úgy, hogy elköszön a Magyarország szeretlek című műsortól.

Az Én vagyok itt című műsorból tizennégy hónapja szálltam ki. Tavaly júniusban, amikor négy hónapos terhes voltam, elköszöntem stábtól, mert várandósan nem túl szerencsés egy éjszakai műsort vezetni egy bulihajón, ahol élő koncertek vannak

– mondta Tatár Csilla.

– A Magyarország szeretlekről is saját kérésemre vettek le, mert a Királynő után jeleztem a főnökeimnek, hogy A Dalig szeretnék képernyő nélkül lenni.

S hogy miért?

– Itthon dolgozom egy interjúköteten, és a kisfiammal is szeretnék több időt tölteni. Vagyis élvezem a kismamaság minden pillanatát – mesélte lelkesen.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?