Létrehozva: 2021.05.05.

Holnap kiderül, mi vár az őrizetbe vett Fekete Dávidra

Az autókereskedőt egyebek mellett azért is gyanúsítják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg.

Ahogy arról a Ripost az elsők között beszámolt, nagy bajban van Fekete Dávid, hétfőn reggel őrizetbe vették a több embert anyagilag megkárosító énekest.

A Bors megkereste a Győri Járásbíróságot, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, csütörtökön dől el, hogy a 72 órás előzetes letartóztatás lejártával letartóztatják, vagy szabadlábon védekezhet. Az biztos, hogy Dávid bilincsben érkezik majd a bírósági tárgyalására, ami vagy lekerül róla még a helyszínen, vagy hosszú időre állandó tartozéka lesz az életének. Dávid őrizetben is maradhat (Fotó: TV2) A Bors kereste az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, de nem reagált az üzenetekre, ahogy az énekes édesanyja sem. Az ügyészség a lapot arról tájékoztatta: Közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit. Ezek többnyire minősített csalásnak és sikkasztásnak felelnek meg. Az autókereskedő egyebek mellett azért is vádolják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg – nyilatkozta a Borsnak Dr. Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője, aki azt is megerősítette, hogy az érintett férfi tartózkodási helyén hajtották végre, de állítólag terhelő bizonyítékot nem találtak a nyomozók. A teljes cikket holnap reggel olvashatod el a -n.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin