Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.28.

Fél éve titkolózik Rúzsa Magdi és Bereczki Zoltán, most mindent elmondtak

A Csillagtérkép című dal készültekor a szövegíró, Palya Bea azt mondta, hogy ez a szerzemény hozza meg Bereczki életébe a szerelmet. Az énekesnőnek igaza volt. Most pedig klip is készült a dalhoz.

Már egy jó fél éve dolgozik titokban együtt Rúzsa Magdi és Bereczki Zoltán, akik most látták elérkezettnek az időt arra, hogy nyilvánosságra hozzák az első közös projektjük eredményét: egy csodaszép szerelmes dalt. A Csillagtérkép című dal Bereczki szerzeménye, a szöveget Palya Bea írta.

Fotó: Bors

„Amikor elkészült a szöveg, már akkor éreztük, hogy egy nagyon különleges dolog született, azonban még hiányzott belőle egy női hang, ami elemi erejű és lendületes. Azonnal Rúzsa Magdira gondoltam, aki hezitálás nélkül igent mondott a felkérésre” – meséli a Borsnak Bereczki Zoltán.

Fotó: Bors

„Érdekes, hogy a dal szövegének megszületése után Palya Bea azt mondta nekem, hogy figyeljem meg, a Csillagtérkép, ami szerelemvárásról szól, hozza majd meg számomra a szerelmet. Nevettünk rajta, aztán januárban tényleg megtörtént. Döbbenetes” – teszi hozzá az énekes, majd így folytatja: „Nagyon jól működött Magdival a közös munka, akivel ez az első duettünk, de nem az első közös munkánk. 2010-ben mindketten részt vettünk az Összefogás dala az árvízkárosultakért műsorban.”

A szívhez szóló duetthez kedden forgattak a sztárok egy klipet is, a zenés kisfilm premierje december elején lesz. Élőben Be­reczki karácsonyi koncertjén, december 21-én a MOM Kultban láthatja a két énekest a közönség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban