Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.12.

Felbukkant Paudits Béla egykori társa: Sokkot kapott a látványtól

Újra õ lett a nagybeteg színész legfontosabb, és talán egyetlen támasza.

Tizenkét év után, saját otthonában kereste fel a nagybeteg Paudits Bélát egykori partnere, Takács Magdolna harmonikaművész, aki kijelentette, most mindent megtesz, hogy makacs barátja végre összeszedje magát.

"Teljesen le vagyok döbbenve, Bélának meg kell erősödnie, és ezt a lakást is valahogy rendbe kell hozni, mert így nem lehet élni"

- nyilatkozta Magdolna sápadtan a Blikknek.

Takács és Paudits 1979-ben lépett fel együtt először, az asszony 25 éven keresztül kísérte tangóharmonikán a férfit 1500 önálló estén. 2005-ben találkoztak utoljára, mert bár testvérként tekintenek egymásra, a nő súlyos betegsége miatt megszakadt a kapcsolatuk.

"Torokrákom volt, kioperálták a gégémet és a nyirokcsomókat, az orvosok 30 százalék esélyt adtak a túlélésre, de most itt vagyok. Megtanultam hasból beszélni, és zenélni is tudok, sőt oktatok"

- árulta el a művésznő, aki nem gondolta volna, hogy barátja ennyire rossz állapotban van.

"Az élet egy gyönyörű dolog, és jó lenne, ha ez Bélának is eszébe jutna. Majd én jól gatyába rázom, meg kell erősödnie. Elviszem magammal Tamásiba is, hiszen a múltkori találkozó elmaradt."

Kiderült ugyanis, hogy Paudits épp Magdolna 70. születésnapjára lett volna hivatalos, de nem ment el. Utolsó nap mondta le a találkozót, mert annyira fájt a hasa, hogy nem tudott volna órákon át ücsörögni. Magdolna ezután döntött úgy, hogy ő keresi fel gyengélkedő barátját.

Vajon sikerül lelket önteni belé?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Ezzel a három csodálatos épülettel ünnepeljük a műemlékvédelmi világnapot

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel