Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.01.08.

Felszántotta a betont Gáspár Laci: „A gumikat is szépen elfüstöltem, de nem baj”

Nagyott robbant a videómegosztón a három nagyágyú közös dala. Megosztották a rajongók véleményét.

Nemrég debütált Gáspár Laci, Lotfi Begi és Majka közös száma, a Hurrikán. A koronavírus miatt közel egy évbe telt mire megírták a dalt és egy klipet is felvettek hozzá. A munkák során Gáspár Laci egyik álma is valóra vált, hiszen évek óta szeretett volna Majkával dolgozni.

„Nagyjából hat évvel ezelőtt már megkerestem egyszer Majkát, hogy rappeljen az egyik dalomban, amit el is fogadott, aztán mégis valamiért meghiúsult a közös munka. Ezért most nem én, hanem Lotfi Begi kereste meg, és legnagyobb meglepetésemre, de annál nagyobb örömömre elvállalta”meséli a Borsnak Gáspár Laci, aki szerint Begi érdeme, hogy Majkát sikerült beszervezniük.

Alaposan meghajtotta a luxussportkocsit az énekes a forgatáson
Fotó: BORS

Az énekes, saját bevallása szerint, a közös munka minden pillanatát élvezte, még ha olykor nem is volt egy nevezőn a fiúkkal.

„Begi kitalálta, hogy a Lamborghinim is szerepeljen a klipben. Eleinte nem támogattam az ötletét, aztán végül úgy voltam vele, hogy a Lambónak sem árt, ha megjáratom, és nem a garázsban áll. A felvétel helyszínén, a kiskunlacházai reptéren oda is léptem neki, a gumikat is szépen elfüstöltem, de nem baj. Szerintem nagyon hiteles és ütős lett a végeredmény, függetlenül attól, hogy néhány kommentelő más állásponton van. Eljutottak hozzám is a negatív hozzászólások, de jól tudom, hogy mind a hárman na­gyon megosztó személyiségek vagyunk. Ezzel szerintem nincs is baj, hisz csak az tud megosztó lenni, aki valamilyen, és nem középszerű.”

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?