Létrehozva: 2016.04.28.

Felszívódott az orvos, aki közrejátszhatott Prince halálában!

A hatóságok most azt próbálják kideríteni, ki írta fel a múlt héten elhunyt zenésznek azt a gyógyszert, amivel túladagolta magát.

A TMZ című lap szerint a múlt csütörtökön váratlanul elhunyt Prince már 2009 óta egy bizonyos Percocet nevű gyógyszer függősége alatt állt. Ez egy nagyon erős fájdalomcsillapító, amelyet először a csípőpanaszai miatt írtak fel neki. Akkor szokott rá végzetesen a szerre, amikor 6 éve megműtötték, hogy javítsanak az állapotán.

Hat nappal a halála előtt közel volt ahhoz, hogy túladagolja magát vele, élete utolsó hetében pedig legalább négyszer járt gyógyszertárban, hogy újabb adagot szerezzen.

A hatóságok most azt próbálják kideríteni, ki írta fel neki a gyógyszert, és milyen körülmények között.

Közben a National Enquirer amerikai bulvárlap azzal állt elő, hogy Prince AIDS-es volt és készült a halálra. A hírportál névtelenséget kérő zeneipari forrásra hivatkozva azt írja, hogy az énekesnek nagyon rossz volt a vérképe és veszélyesen alacsonyra süllyedt a testhőmérséklete. Súlyos vashiányban szenvedett, gyakran volt gyenge és szétszórt, ritkán evett és nem tudta magában tartani az ételt.

Prince 57 éves volt, múlt csütörtökön találtak a holttestére saját otthonában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin