Létrehozva: 2021.12.06.

„Anyagilag sokakat megviselt” – Fodor Zsóka imádkozik, hogy véget érjen a járvány

Fodor Zsóka aggódik, hogy a negyedik hullám miatt ismét nehéz helyzetbe kerülnek a művészek, hiszen nem csak anyagilag, de lelkileg is megviselte őket a járvány.

A művészvilágot rettenetesen megviselte a koronavírus-járvány, többen a tartalékaikat élték fel, hogy átvészeljék azt az időszakot, mikor nem állhattak színpadra. Fodor Zsóka szerint azonban nem csak anyagilag, de lelkileg is a padlóra kerültek, éppen ezért imádkozik, hogy ez többször ne fordulhasson elő.

Fodor Zsóka egyelőre úgy érzi, még nincs félnivalójuk, de sok minden fog múlni az átoltottságon. Ezen a téren viszont azt tapasztalja, hogy sokan még mindig ellenzik a vakcinákat.

Fodor Zsóka
Fotó: Markovics Gábor

„Anyagilag sokakat megviselt ez a járvány, nem titok, engem is. A tartalékainkat éltük fel, megváltás, hogy most ismét színpadra állhatunk. Arról nem is beszélve, hogy lelkileg is rengeteget kivett az emberből ez a betegség... Azt hiszem, a művészek nevében mondhatom, hogy ennél nehezebb időszakot elképzelni sem lehetett volna. Úgyhogy én minden nap imádkozom az Istenhez, hogy segítsen át ezen minket, és ha már muszáj átesni rajta, akkor legalább gyenge lefolyású legyen” – kezdte a színésznő, aki természetesen már felvette a harmadik vakcinát, és ha úgy alakul, a negyedik oltásra is készen áll. Az viszont elkeseríti, hogy sokan még mindig ellenzik az egyetlen megoldást.

„Elkeserítőnek tartom, hogy ennyi tragédia után is vannak még olyanok, akik ellenzik az oltást. A közismert emberek között is láthattunk erre példát, akik aztán elkapták sajnos a betegséget. Remélem, hogy hamarosan rájönnek azért az emberek, hogy más esélyünk nincs a vírus ellen” – tette hozzá az ország Magdi anyusa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései