Létrehozva: 2020.08.16.

Fontos szabályok, így tér vissza a színpadra Balázs Fecó

Balázs Fecó visszatérése után a koncertjein különös figyelmet fordítanak majd a közönség és a művészek biztonságára!

Balázs Fecó alig várta már, hogy visszatérjen a színpadra, ám az élet csúnya tréfát űz vele. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes hangszálgyulladással küzd, így a pénteki életmű koncertje is elmaradt. Nem meglepő hát, hogy a betegsége miatt most még nagyobb figyelmet fordít a járvány megelőzésére. A következő koncertjein például ingyen maszkot biztosítanak a közönségnek.

Fotó: TV2

„Sajnos nem igazán tudok beszélni, hangszálgyulladásom van. Most parancsba adták, hogy pihennem kell, nem erőltethetem a hangszálaimat. Szeretnék mielőbb színpadra állni, viszont a legközelebbi, siófoki koncertet le kellett mondanom. Remélem, hogy a többi fellépést az elképzeltek szerint meg tudjuk tartani” – mondta lapunknak az énekes, akinek bár a pénteki koncertje elmaradt, mindent megtesz annak érdekében, hogy meggyógyuljon és pótolhassa azt. Ezek után nem meglepő, hogy a járvány miatt a koncertjeivel is óvatos. A Facebook-oldalán közzétett felhívásból kiderült, fontos szabályokat kell betartania azoknak, akik ellátogatnak Balázs Fecó fellépéseire, azonban ez is csak a közönség érdekét szolgálja.

„A közönség biztonsága legalább olyan fontos nekünk, mint a fellépő művészeké. Ezért térítésmentesen biztosítunk szájmaszkot, sőt a hoszteszeink, a biztonsági szolgálat és a büfé munkatársai is maszkot viselnek majd” – olvasható a Facebookon is kitett bejegyzésben. Emellett arra kérnek mindenkit, hogy tartsák a másfél méter távolságot és lehetőség szerint kerüljék a kézfogást és az ölelkezést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel