Létrehozva: 2016.08.03.

Fordulat! Esküvőre és új életre készül BB Évi

Az elsõ hazai valóságshow gyõztese még csak 35 éves, de már évek óta pszichiátriai kezelésre szorul. Most felcsillant elõtte a remény, és már tervezi új életét.

A kaposvári lány csak nemrég került vissza a pszichiátriára, miután újból idegösszeroppanást kapott. Családja akkoriban azt mondta, nem látnak rá reális esélyt, hogy BB Évi, ahogyan egy ország ismeri, valaha kikerülhet a folyamatos orvosi kontroll alól, de a jelek szerint tévedtek. Évi ugyanis egyre jobban van, és miután beleszeretett egy másik páciensbe, terveket szövöget, melyek között a házasság is szerepel.

Évit a Lokál munkatársa látogatta meg a pszichiátrián, ahol megmutatta a lapnak a terveit arról, hogyan fogják felújítani a most romos kaposvári kis házat, melyet még a nyereményéből vásárolt 2002-ben. Eközben azt is elárulta, hogy már az esküvő gondolata is felmerült közte és a pszichiátrián megismert szerelme közt, és szeretné felvenni a kapcsolatot gyermekeivel is.

Évi egy barátja így nyilatkozott a lapnak:

Évi azonnal igent mondana, ha János feleségül kérné, de most először nyaralni szeretne eljutni vele a horvát tengerpartra, egy hétre.

Sokszor mesél a faházáról is, sőt le is szokta rajzolni, hogyan újítaná fel, rendezné be és csinálna szép házat belőle” – mesélte a lány egy közeli barátja, aki szerint Éva egyre több mindenre emlékszik korábbi életéből.

"A kisebbik fiáról semmit sem tud. A nagyobbikról, Jancsikáról is csak annyit, hogy jó tanuló. Néha megemlíti, hogy hiányzik neki, de azt mondja, már nagyon eltávolodtak egymástól. Sokszor mondja, hogy mennyire szeretne megváltozni, és újra ott lenni szellemileg, ahol egykor. Emlékszik a a Big Brotherre is, és leginkább azt bánja, hogy már nem látja magát olyan talpraesettnek és határozottnak, mint akkoriban”  – árulta el a barát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Leleplezte titkát Király Viktor, így még sosem láttuk!

FÜLES

Vilmos herceg először állt munkába azóta, hogy kiderült, Katalin hercegné rákos

FÜLES

"A mát inkább töröljük" - Zimány Linda szomorú bejegyzést tett közzé

FÜLES

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése