Létrehozva: 2016.05.15.

Forgács Gábor: Imádom, ha nők vesznek körül!

Pár napja született meg Forgács Gábor második unokája, Olivér, és a színésszel madarat lehet fogatni!

Forgács Gábor nem hitte volna, hogy egy fiú unoka is el tudja rabolni a szívét. A napokban mégis megtörtént!

"Én eddig tipikusan lányos apuka, később nagypapa voltam. Amikor azonban pár hónapja kiderült, hogy a lányom ezúttal kisfiút vár, mégis madarat lehetett velem fogatni. Imádom, ha nők vesznek körül! Kicsit legalább helyrebillen a családban a nemek aránya" - mondta mosolyogva humorista, majd hozzátette: bámulatos hol tart a tudomány.

(A galéria megtekintéséhez kattints a fotóra!)"Anno csak a szülőszobában derült ki, milyen nemű egy gyermek, ma már a különböző vizsgálatok segítségével nem csak az derül ki, milyen színű ruhákkal készüljünk, de szinte minden betegség is kiszűrhető. Az unokáimról már olyan ultrahang képek készültek, melyekből már azt is tudni lehetett, kire hasonlítanak.

Mivel a lányom sem húsz éves már, minden létező vizsgálatra 'elzavartam' a Czeizel nevével fémjelzett intézetbe, és arról is gondoskodtunk, hogy a köldökzsinórvért ugyanitt levegyék. A megelőzésben hiszek, ha a családomról van szó, semmit nem bízok a véletlenre

- tette hozzá a népszerű színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csodaszép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna