Létrehozva: 2020.08.06.

Friss hírek az Exatlon győzteséről, így érzi magát a balesete óta

Egy bordája eltört, hat elrepedt, a tüdeje pedig kilyukadt.

Egyre jobban van Böjte Dave! Az Exatlon Hungary legjobb férfiversenyzője egy hónapja szenvedett balesetet, mikor gokartozás közben nekicsapódott a falnak. Bár elsőre úgy tűnt, nem történt komolyabb baj, később kórházba kellett szállítani. A röntgen után az orvosok megállapították, hogy egy bordája eltört, hat elrepedt, a tüdeje pedig kilyukadt, ezért azonnal műteni kellett.

Szerencsére Dave szinte már teljesen felépült, azonban arra figyelnie kell, hogy ne erőltesse meg magát.

 

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Mondhatjuk, hogy minden rendben! Most kezdtem el újra edzeni, múlt héten már voltam futni is. Próbálok visszatérni a régi kerékvágásba, szeretném visszaépíteni az izmaimat, nem utolsósorban pedig jövőre el szeretnék indulni a félmaratonon is” – kezdte a Ripost-nak Dave, aki már az utolsó ellenőrzésen is átesett, ráadásul nagyon jó hírt közölt vele az orvosa. Bár újra elkezdhetett edzeni, vigyáznia kell magára, ugyanis nem épült még fel teljesen a balesetéből.

Fotó: Böjte Dave / Instagram

„Amikor edzek, akkor szokott jelezni a szervezetem. Tudom, hogy meddig mehetek el, még vigyáznom kell magamra. Ha megerőltetem magam, akkor érzem a fájdalmat a bordáimnál, éppen ezért meg kell tanulnom visszafogottabban mozogni és többet pihenni” – jelentette ki Dave.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Véget ért egy fejezet: visszavonták az egyik koronavírus-vakcinát

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”