Létrehozva: 2019.05.22.

Friss hírek érkeztek Sas Józsefről: így érzi magát a humorista

Jobban érzi magát Sas József, de még legalább egy hónapot kórházban kell töltenie. Ezt a betegtársai bánhatják a legjobban, hiszen a Ripost információi szerint vidáman beszélget mindenkivel, sõt verseket is szaval.

Sas József ugyan idén már a 80. születésnapját ünnepelte, mégis olyan erős a szervezete, hogy éveket letagadhatna. Legalábbis ezzel magyarázzák a barátai és a szerettei, hogy alig néhány hónappal az agyvérzése után már a felépülés útjára lépett. A jókedvét és humorérzékét egy percre sem veszítette el, igaz, a rá jellemző poénbonbonok helyett mostanában inkább versekkel szórakoztatja a betegtársait. Hiába, az idősödő humorista mit sem veszített szellemi kapacitásából, mi több, fizikai erőnléte is kezd helyreállni.


“Szorgalmasan gyógytornázik és egyre többet eszik. Szerencsére a kórházban jó a koszt, ezért az sem lenne baj, ha a felesége nem tudna mindennap főzni valami finomat” – mondta a %Ripost%-nak Baranyi László színművész, akit évtizedes barátság fűz a Mikroszkóp Színpad egykori igazgatójához.


“Szerettem volna már Józsit meglátogatni, de nem mehettem be hozzá, mert elkaptam egy furcsa vírust, amiről az orvosok sem tudták pontosan megmondani, hogy miféle.

Telefonon azért nem beszélhetünk, mert a családja elvette tőle a mobilját, hiszen jól tudják: ha lenne nála készülék, állandóan dumálna, ami késleltetné a gyógyulását

- fogalmazott Baranyi.

Ha kíváncsi vagy, mit mondott Sas József állapotáról a lánya, Ágnes, akkor keresd a %Ripost% napilap szerdai számát az újságárusoknál!

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”