Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.24.

Fülöp herceg számára már nem létezik Harry és Meghan

A királynő férje jobban már nem is érezhetné magát sértve a sussexi hercegi pár viselkedése miatt.

Bár soha nem mondták ki a szájukkal, de köztudott, hogy II. Erzsébetnek Zara a kedvenc unokája, míg Fülöp hercegnek Harry. Vagy legalábbis ez utóbbi tény igaz volt idén tavaszig. Ám akkor jött a Megxit, és Fülöp szemében megszűnt létezni Harry és Meghan is.

Fotó: Northfoto

Edinburgh hercege szinte sokkos állapotba került, amikor megtudta, hogy az unokája és annak felesége hátat fordítanak a királyi családnak. Szerinte a herceg úgy viselkedik, mint valamilyen űrlény, és már nem az az ember, akit ő imádott. Ezért tudomást sem vesz Harryékről, nem beszél róluk, nem beszél velük, és nem lehet előtte beszélni róluk.

Meghanban is nagyot csalódott, mert őt is nagyon kedvelte, és örült neki, hogy végre nincs egyedül a családban „külsősként”, aki máshogy gondolkozik, mint a pökhendi britek. Ám, míg Fülöp soha nem akarta lerombolni a monarchiát, csak bevezetni a modern korba, addig Meghan mindent megtett és megtesz, hogy minél rosszabb fényben tüntesse fel a Windsor-házat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban