Létrehozva: 2019.10.19.

Fontos döntést hozott Gregor Bernadett, ez mindent megváltoztat

A színésznő az új szerepének köszönhetően megtanulta határozottan képviselni magát.

Új szerepben próbálja ki magát Gregor Bernadett! A színésznő az Újszínház Kék róka című bemutatójában olyan nőt alakít, aki maga hozza meg a döntéseit, és saját magát helyezi előtérbe mások előtt. Bernadett úgy érzi, a szerep segített neki abban, hogy ezeket az erényeket a magánéletében is kamatoztassa, ugyanis hajlamos volt mindig mások érdekeit nézni.


Fotó: DFP

„Saját magamat mindig a huszadik helyre soroltam, próbáltam mindent úgy tenni, hogy másnak jó legyen, és mindegy volt, hogy nekem az-e. Kerültem a konfliktust, ahelyett, hogy kimondtam volna, mi bánt. Képes voltam hónapokig gyűjtögetni a sérelmeket és rágódni rajtuk, de végre úgy élek, ahogy szeretnék, és nagyon élvezem” – mondta a Blikknek Bernadett, aki azt is elárulta, nem bánná, ha a jövőben már nem csak a nagybetűs, csábító nő szerepét kapná.

„Annyi elismerést kaptam nőként és színésznőként az eddigi életem során, hogy akkor sem lenne hiányérzetem, ha ez most történne. Nem lehet okom panaszra, általában körülrajongtak a férfiak, és én ezt piszkosul élveztem!”- fogalmazott a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin