Létrehozva: 2021.04.08.

Gregor Bernadett őszinte vallomása: „Négyszer nagyon komolyan gondoltam, hogy egy életre szól”

A színésznő már négyszer volt házas az életében, de mindegyik válással végződött. Kapcsolatairól és magánéletről is őszintén beszélt.

A Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő magánélete nem éppen a legsimábban alakult.

Párkapcsolataiba mindig igyekezett száz százalékosan mindent beleadni, de ez mégsem bizonyult elégnek. Így történhetett meg, hogy Gregor Bernadett már négy házasságon és négy váláson van túl. Házasságaival kapcsolatban Gregor Bernadett a Blikk oldalának árult el részleteket.

Gregor Bernadett is kiáll az állatvédelemről szóló konzultáció kitöltése mellett.
Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Négyszer nagyon komolyan gondoltam, hogy egy életre szól. Én azt hiszem, ilyen gondoskodó valaki vagyok. Ha kapcsolatban éltem, akkor nem voltak kiskapuk. Akkor azt éreztem, hogy mindent adok és mindent szeretnék” – mondta a színésznő, aki úgy gondolja, már tudja mi lehetett a probléma a kapcsolataiban.

„A szerelem az egy módosult tudatállapot. Akkor az ember tényleg nem reálisan lát dolgokat, nem úgy gondolkodik. Mondhatjuk úgy, hogy a fiatalos hév miatt elkapkodtam bizonyos dolgokat az életemben”– vallotta be Gregor, aki jelenlegi szerelmi életéről nem akart beszélni, de a magánéletéről annyit elárult, hogy jól érzi magát.

„Nem unatkozom, mert egy nyolcadikos kamasz anyukája vagyok, és számos állatkával, például kutyával élek együtt. Iszonyat sokat megyek velük kirándulni. (...) Jól érzem magam a bőrömben.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be