Létrehozva: 2018.06.29.

Gyárfás Tamás nevét emlegeti VV Fanni elrablója

A tavaly novemberben eltûnt valóságshow-sztár feltételezett gyilkosa nem érti, hogy másnak miért lehet, amit neki nem.

Felháborítónak tartja a VV Fanni-gyilkosság gyanúsítottjának volt ügyvédje, hogy védence, B. László nem adhat arcát vállalva interjút a rejtélyes esettel kapcsolatban.

A gyanúsított nem érti, hogy ha a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatba hozott Gyárfás Tamás bármikor megszólalhat az ügyben, akkor ő miért nem állhat a kamerák elé, hogy megvédje magát ország-világ előtt - írja a Bors.

"Először a Bors, az­óta pedig már két tévécsatorna is megkereste B. Lászlót, hogy nyilatkozzon az ügyében, amire a férfi az első pillanatban rábólintott. Na­gyon szeretne interjút adni, és kiállni az igazáért, vállalva az elkövetett bűnét is, de ezt nem teszik neki lehetővé. Hiába minden kérelem, fellebbezés, elutasítják a nyilatkozattételt" - háborgott dr. Brodmann.

"Gy. Tamás, B. Lászlóhoz hasonlóan, egy gyilkossági ügy – mint ismert, a Fenyő-gyilkosság – gyanúsítottja. B. Lászlóval ellentétben a volt úszószövetségi elnök viszont lépten-nyomon nyilatkozhat. Hát hol vannak itt az egyenlő jogok?"

– nehezményezte az egykori védő, akitől a lap megtudta: a gyanúsított legutóbbi interjúkészítési kérelmében hivatkoztak is Gyárfás Tamás ügyére, és nyilatkozattételi jogára.

A Bors megkereste a Fővárosi Főügyészséget, ahol nem tagadták, hogy a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi beadványában szerepel Gyárfás neve, és vele példálózva igyekszik a gyanúsított nyilvánossághoz jutni.

"Az ügyészség és az ügyészség elutasító határozata elleni jogorvoslatot elbíráló nyomozási bíró azért rendelkezett úgy, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában az ügy gyanúsítottja nyilatkozattételét vagy nyilatkozatának közzétételét korlátozza, mert az a büntetőeljárás eredményességét veszélyeztetné. Az ilyen jellegű hatósági döntés alapját mindig a nyomozás állása, a hátralevő nyomozati cselekmények köre határozza meg, amely nyilvánvalóan minden ügyben egyedi hatósági mérlegelést igényel, erre figyelemmel az más üggyel, például a hivatkozott Gy. Tamás gyanúsított el­len folyamatban lévő el­járással, de akár egyéb nyomozásokkal sem ál­lítható párhuzamba"

- áll a nyilatkozatukban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin