Létrehozva: 2018.07.13.

Hajdú Péter reagált a pletykákra, ez van közte és Gelencsér Tímea közt

Gelencsér Timi és Hajdú Péter is óvatosan fogalmaz a kettejük között szövõdõ kapcsolatról. Igaz, ez nem csoda, hiszen alig néhány nap telt el azóta, hogy a Balaton Soundon két egymást követõ napon is egymás társaságában múlatták az idõt.

Már múlt hét szombaton lehetett sejteni, hogy 2016-os Miss World Hungary győztese és Hajdú Péter között alkulóban van valami.

Gelencsér Timi a parti elején még látványosan igyekezett kihúzni magát a közös fogózkodások alól, de ahogy egyre forróbb lett a hangulat, lazult az óvatosság is.

Miután a hot! magazin meglebegtette, hogy Timi és Péter lehetnek az új álompár, a %RIPOST% is megkereste őket.

Arra számítottunk, hogy heves tagadásba ütközünk, de legnagyobb meglepetésünkre nem így lett. Hajdú Péter hallhatóan zavarba jött a nyíltan feltett kérdéstől, és bár kitérő választ adott, nem cáfolta, hogy létrejött a vonzalom közte és Timi között.

„Öööö…  Mindjárt így a közepébe? Semmi altatás? Nos, igazából nem tudom megmondani, hogy mi van köztem és Timi között… Az biztos, hogy nem járunk… Timi nagyon kedves és nagyon okos lány, ráadásul gyönyörű is, amit nem lehet nem észrevenni. Maradjunk annyiban, hogy tényleg jót buliztunk együtt a hétvégén, és azóta beszéltünk már telefonon is. Ennél többről nincs szó és ezt nagyon komolyan mondom. Ha változás lesz, szólni fogok” - nevette el magát zavartan Péter. Gelencsér Timi, ha lehet, még a műsorvezetőnél is visszafogottabban nyilatkozott, de nem tagadta, hogy kedveli Pétert.

Hogy mit reagált a másik fél, elolvashatod a pénteki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett