Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.30.

Harry herceg végleg egyedül maradt

Egyre kétségbeejtõbb Diana hercegnõ kisebbik fiának helyzete. Nem talál nõt magának, és a barátai is elfogytak mellõle.

Néhány hete Harry ismét egy lakodalmon vendégeskedett, ahol nemcsak a hölgyek próbálták elkapni a menyasszony csokrát, hanem a herceg is. A vendégek persze jót nevettek a jeleneten, de igazából Diana kisebbik fia nem csak viccelt. Hiszen a babona szerint azé lesz a következő lagzi, aki a csokrot megkaparintja. Harry pedig már mindenre hajlandó lenne, csak valakinek beköthesse a fejét.

Főleg, hogy már teljesen magára maradt.

Ugyanis a barátai közül kilencen már férjek, ketten pedig vőlegények. Emellett a bátyja, Vilmos is boldog családapa, és kedvenc unokatestvére, Zara is évek óta remek házasságban él. Vagyis a közvetlen környezetében nincs másik szingli, és nagyjából nincs is senki, akivel a szabadidejét eltölthetné, hiszen mindenkinek van társa.

Õ pedig képtelen egy olyan nőt találni, akivel nemcsak szórakozni lehet, hanem komolyan tervezni, hogy egyszer hercegné legyen belőle. Kétségbeesésében már az összes volt barátnőjével felvette a kapcsolatot az elmúlt hónapokban, de szomorúan kellett szembesülnie vele, hogy már ők is mind foglaltak. Harmincegy évesen jelenleg semmi esélye nincs arra, hogy belátható időn belül családot alapíthasson, amire már nagyon vágyik a nyilatkozatai alapján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban