Létrehozva: 2020.08.10.

Házasságáról vallott Kökény Attila

A népszerű énekes a Love Bistro című gasztro-realityben bizonyíthat a feleségével, Arankával.

Hatalmas kihívás elé állította a házasságát Kökény Attila! A népszerű énekes és felesége, Aranka is szerepel a TV2 legújabb gasztro-reality műsorában, a Love Bistróban, ahol a receptek mellett a párkapcsolatoké lesz a főszerep.

Fotó: TV2

Attila bevallása szerint számukra nagyon jót tett a közös versenyzés, csak megerősítette a házasságukat.

„A közös főzés még jobban megerősített minket. Rengeteget nevettünk a forgatások alatt, hülyéskedtünk, viccelődtünk. A konfliktusok alapvetően sem jellemzőek ránk, igyekszünk mindent megoldani, szóval mi csak nyertünk a műsorral. Sőt, én is sokat fejlődtem!” – kezdte a Ripost-nak Kökény, aki megszerzett tudását már otthon is kamatoztatja. A családja pedig a legnagyobb kritikusa.

„Ki merem jelenteni, hogy Aranka már számíthat rám a konyhában! Mindent, amit a műsorban tanultam, azt most a hétköznapokban kamatoztatom. Bátran próbálom ki azokat a recepteket, amiket megjegyeztem, a család pedig zsűrizi a főztömet. Arról nem is beszélve, hogy fel kell készülnöm, ugyanis az unokáimnak sokat szeretnék főzni!” – mondta mosolyogva a Love Bistro versenyzője, akit augusztus 24-től láthatnak majd a nézők a műsorban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin