Létrehozva: 2016.05.03.

Hirtelen újra meg kellett operálni Rékasi Károlyt!

Hát már soha nem lesz vége a színész drámájának? Kiderült, sérült lába a csontpótló mûtét után sem gyógyult megfelelõ ütemben, ezért újabb beavatkozásra volt szükség!

Hétfőn robbant a hír, hogy Rékasi Károly közel 20 év után elhagyja a Barátok köztöt. A sorozat készítői egy hivatalos közleményben tudatták, hogy nem tudnak tovább várni a tavaly nyáron súlyos motorbalesetet szenvedő színészre.

Azóta pedig az is kiderült, Rékasin a februári csontpótló műtét sem segített. Lába a második beavatkozást követően sem gyógyult megfelelően, ezért az orvosok úgy döntöttek, harmadszor is meg kell operálni a sérült végtagot.

Lehet, hogy a színész már soha nem lesz a régi?

"Karcsi mindig is sportos, egészséges életet élt, mindenki azt hitte, ha nem is pillanatok alatt, de fél, egy év elteltével visszakapja régi életét. Soha nem terhelte túl a sérült lábát, pontosan végezte, amit a rehabilitáció menete előírt. Csak akkor, és úgy kezdett dolgozni, ahogy azt orvosai engedélyezték, mégsem képes kikeveredni a bajból."

- árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor.

A továbbra is komoly fájdalmakkal küzdő művészt szerelme, Pikali Gerda ápolja odaadóan hétfői műtétje után.

"Sajnos a balesetben szilánkosra törött csont nem gyógyult a várt ütemben, még a csontpótló műtét után sem. Nem tudok azonban mit mondani addig, amíg a műtétet végző sebészekkel nem beszéltem."

- árulta el szűkszavúan a lapnak, majd türelemre intett mindenkit.

"Most egyetlen dolog fontos, hogy Károly nyugodtan gyógyuljon. Pihenésre van szüksége, bár tudjuk, hogy sokan aggódnak érte, de most azzal segíthetnek, ha türelmesek, ahogyan mi is"

- kérte a gondoskodó színésznő.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin