Létrehozva: 2016.06.23.

Hogy mi van? Rékasi fiát kicsapták a suliból?

Lehet, hogy a mindig jó tanuló, példásan viselkedõ Zsebit jobban megviselte szülei válása, mint azt bárki gondolta volna? Osztálytársa szerint a kamaszfiú megváltozott, és pár hete ki is csapták a jó nevû iskolájából.

A Barátok közt sztárjának, most főhet a feje. Nem elég, hogy súlyos balesete óta nem sikerült felgyógyulnia, és folyamatosan újabb és újabb műtéteken kellett átesnie, most kamasz fia Zsebi is csalódást okozott neki. Legalábbis ezt állítja a Star magazin.

Rékasi Károly korábban már beismerte, hogy fiával megromlott a kapcsolata a válás óta, de arra azért nem számított, hogy a srác lelki problémái odáig vezetnek, hogy kicsapják a Lauder Javne Iskolából. Az okokról Zsebi osztálytársa így mesélt:

"Kicsapták! Nem ez volt az első eset, hogy Zsigának meggyűlt a baja az iskola szabályzatával."

Néhány hónappal ezelőtt már elbeszélgettek vele, ám akkor is, és most is olyat tett, amire már nincs bocsánat

- mondta a lapnak Zsiga osztálytársa, aki azt nem akarta elárulni, hogy pontosan mit követett el kicsapása előtt barátja, de arról szívesen mesélt, hogyan változott meg az egykori mintadiák.

"Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de ő már nem az a Zsiga akit korábban megismertem. Kemény és dacos lett. Ha jól tudom, durva vitái voltak az apukájával is..." - mondta  a kis srác.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna