Létrehozva: 2017.03.30.

Ifj. Klapka György: Nem vesszük figyelembe apám végrendeletét!

Hatalmas viszály van kibontakozóban a Klapka családban, miután kiderült, hogy Klapka György két fiát is megtagadta a végrendeletében.

Bár Klapka György életében többször is elmondta, nem szeretné, ha a gyermekei a halála után háborúznának az örökségért, de úgy tűnik, pont ő maga robbantott hatalmas bombát a végrendeletében. Első fia, ifjabb Klapka György, aki Koltai Mari színésznőtől született, állítólag még életében megkapta a rá eső részt, ám ő ezt cáfolja. Mi több, a végrendelet számos olyan állítást tartalmaz, ami megbolygathatja a családi békét: Györgyöt, és Mary Zsuzsitól született fiát, Christiant, kitagadta az örökségből, mivel szerinte ők nem az ő vér szerinti gyermekei. Ifjabb Klapka György a %RIPOST%-nak elmondta, több mint tíz éve nem állt szóba az apjával, aki állítása szerint életében többször is átverte őt.

„Én nem beszéltem és nem is találkoztam vele, a lányaim azonban tartották a kapcsolatot a nagyapjukkal. Meg sem lepődtem, hogy a halála után kiderült, nem is tartott a fiának. Az viszont, hogy miért állítja Christianról, hogy ő sem volt a fia, teljesen megdöbbentett engem is és a féltestvéreimet is" - nyilatkozta a %RIPOST%-nak ifjabb Klapka György.

Hogy hogyan fogadta Christian és a család a végrendeletet, és mik a jövőbeni terveik a végakarattal, elolvashatod a csütörtöki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései