Létrehozva: 2020.03.29.

Így telnek Gregor Bernadett napjai a kényszerpihenő alatt

A színésznő mindent naplóz az elkövetkező időszakban.

A koronavírus okozta nehézségek szinte mindenkire hatással vannak, hiszen az eddig megszokott mindennapok most fenekestül felfordultak, még úgy is, hogy ez az állapot csak időszakos. A népszerű színésznő, Gregor Bernadett élete is megváltozott, hiszen munkáját most egyelőre szüneteltetnie kell.


Fotó: DFP

„Én eddig sem éltem kifejezetten társasági életet, nem jártam se étterembe, se pedig bulizni. A barátaimmal eddig is telefonon tartottam a kapcsolatot, de még azokkal is, akikkel közvetlen napi viszonyban vagyok. Úgyhogy ebből a szempontból, az életemben nem sok minden változott egyelőre” – kezdte a Ripost-nak Berni, aki most döbbent rá igazán, mennyi feladat várja otthon, amivel le tudja magát foglalni a kényszerpihenő alatt.

„Amire eddig nem volt időm, azt most megcsinálom. Például átpakolom a szekrényemet, amit nem is tudom, mikor csináltam utoljára. Aztán ki kellene takarítanom az ülőgarnitúra alatt és még sorolhatnám. Szóval van dolgom... Lehet, hogy a koronavírus-járvány végére sem fogom befejezni” – jegyezte meg viccesen a Jászai Mari-díjas színésznő, aki egy különleges dologba is belefogott, amíg otthon kell maradnia. Azért, hogy egy kicsit vidámabbá tegye a helyzetet, naplózza minden napját.

Fotó: Gregor Bernadett / Facebook

„Igyekszem naplózni, hogy mik történnek velem a kényszerpihenő alatt. Szerintem ez egy jópofa dolog, biztosan vicces lesz majd visszanézni ezeket a fotókat. Ennek hatására most többet nézegetem én is a közösségi médiát, ami nem feltétlenül jó, mert az emberre könnyen átragad másoknak a félelme. Azon pedig fel szoktam húzni magam, amikor látom, hogy az emberek meggyőződés nélkül osztogatnak mindenféle posztokat” – fogalmazott Berni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Vezércikk – A baloldal új reménysége mögött máris megjelent a Bajnai Gordon nevével fémjelzett datadatos csapat + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett