Létrehozva: 2016.05.03.

Így tér vissza a színpadra fájdalmai közepette Csűrös Karola!

A 79 éves színésznõ még januárban szenvedett bokaszalag-szakadást, azóta képtelen felépülni. A Ripost megtudta, májusban végre visszatérhet a színpadra.

Hirtelen nyílalt lábába a fájdalom, több vizsgálatot is elvégeztek rajta az orvosok, végül megállapították: egy rossz mozdulat következtében elszakadt a bokaszalagja.

Csűrös Karolának hónapokig egy úgynevezett bandázst kellett viselnie, ami rögzítette a bokáját, de levehette, amikor szükségét érezte. Az utóbbi hetekben már ettől is megszabadulhatott, ám fájdalmai még nem múltak el teljesen.

"Sajnos még mindig nem tudok dolgozni. Reményeim szerint május végén, nyár elején leszek képes visszatérni a Madáchba. A fájdalmaim nem nagyon múlnak, és a duzzanat csak nehezen húzódik le" - árulta el pár héttel ezelőtt a %RIPOST%-nak a Szomszédok egykori sztárja.

A Madách Színház oldalán, a májusi szereposztásban már szerepel a művésznő. A Ne most, drágám! című vígjátékban már három hét múlva színpadra is lép!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin