Létrehozva: 2017.11.14.

Ismét rárontott a NAV Győzikére, a lányát is óriási bajba sodorta

A bajba jutott showman már csak a bíróság döntésében bízhat. De vajon mit szól ehhez Evelin?

Újabb sötét felhők gyülekeznek Gáspár Győző feje fölött, ám a showman ezúttal nemcsak magát, hanem nagyobbik lányát, Gáspár Evelint is hatalmas bajba sodorta.

A NAV ugyanis végrehajtást indított Győzike ellen, ez pedig azt jelenti, hogy el akarják árverezni a Romantic szebb napokat látott frontemberének értékes bútorait, amik egyébként Evelin nevén vannak.

A Blikk információi szerint a licitet Győzi saját otthonában tartanák december 7-én, az érdeklődők pedig nemcsak a 800 000 forintot érő bárszekrényre csaphatnak le, de a 7 milliós jakuzzira is. Hogy csak néhány tételt említsünk...

"A lakás és a benne lévő bútorok nem is a mieink, hanem Eveliné, mi csak használhatjuk"

- magyarázta a lapnak Győzike, aki már maga sem érti, mi történik vele és körülötte. Abban viszont biztos, hogy bármit is vesznek el tőle, mindent visszaszereznek a bíróságon

A Blikk elérte a showman ügyvédjét is, aki a következőket árulta el a zűrös ügyről:

"Amit most próbálnak behajtani az ügyfelemen, közigazgatási eljárásban történik, negyvenmillió forintnyi adósság miatt. Bár fellebbeztünk a Kúriánál, a NAV ennek ellenére árverést hirdet, s szeretné pénzzé tenni Gáspár Evelin tulajdonát, ugyanis övé az ingatlan, amelyben a szülei élnek, az összes ingósággal együtt. A NAV-nak a Kúria döntésére kéne várnia, ugyanis ha felmentik ügyfelemet, akkor mindent vissza kell szolgáltatniuk. Korábban tizenegy kiló aranyat foglaltak le negyvenmillió forint értékben, természetesen azt is vissza kell adniuk"

- mondta a jogi szakember.

Gáspárék a legfelsőbb bírósághoz fordultak, de hogy mi lesz az ügy vége, az még a jövő zenéje.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be