Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.07.08.

Károly tényleg ezzel a színésznővel csalta Camillát?

Barbra Streisand egyesek szerint végre bevallotta, hogy köze volt a leendõ brit uralkodóhoz.

A hétvégén az egyik legnagyobb angol zenei fesztiválon lépett fel Barbra Streisand, és két dal között magától szóba hozta egykori állítólagos szeretőjét, Károly herceget.

A legendás díva és a leendő brit uralkodó először 1974-ben találkoztak, és akkor a herceg hosszú perceken át ecsetelte, hogy menyire odavan az énekes-színésznő külsejéért és hangjáért. Ez állítólag nemcsak üres protokoll volt a részéről, tényleg megőrült Babráért, még egy poszter is volt róla a dolgozószobájában.

A kettejük története 1994-ben folytatódott, amikor a szóbeszédek szerint egy rövid viszonyuk is volt. Károly ekkoriban már külön élt Dianától, de titokban már a jelenlegi felesége, Camilla párja volt. Szóval, ha tényleg összemelegedett Streisanddal, akkor megcsalta a cornwalli hercegnét.

Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ez így történt. Ugyanis Barbra a koncerten a következőt mondta:

Ha jobban keverem a kártyáimat, akkor én lehettem volna az első zsidó hercegné.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban