Létrehozva: 2021.08.28.

Kényszerleszállást hajtott végre II. Erzsébet királynő helikoptere

A Sikorsky S-76-os a Balmoral felé tartott, de a jelentések szerint néhány perccel a felszállás után vissza kellett térnie a Newcastle-i repülőtérre.

II. Erzsébet királynő 5 millió fontot érő (kb. 2 milliárd forint) helikopterének egy műszaki hiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtani.

A Sikorsky S-76-os a Balmoral felé haladt szerdán, néhány perccel a felszállás után azonban vissza kellett térnie a Newcastle-i repülőtérre. A gép állítólag azért tartott a skót felföldön lévő kastélyhoz, hogy felvegye a 71 éves Annát.

II. Erzsébet
Fotó: Northfoto

Egy bennfentes elmondta, hogy a pilóták azonnal félbeszakították az utat, hogy biztonságon le tudjanak szállni.

„A helikopteren nem tartózkodott a királyi család egyetlen tagja sem. Szerencsére bőven volt idő alternatív utazási lehetőséget találni” – mondta az informátor, aki arról is tájékoztatott, hogy 24 órával később még mindig szerelők dolgoztak a gépen.

Anna hercegnőnek lett volna szüksége egy helikopterre, hogy részt vegyen három kötelezettségén az Argyll és Bute tanács területén található Obanbanban, de az incidenst követően sikerült másik repülőgépet találnia.

A Buckingham-palota nem kívánt nyilatkozni az eset kapcsán – írja a Mirror.

II. Erzsébet királynő egyébként a nyári vakációját jelenleg is a Balmoralban tölti, ahol családjával pihenhet, lovagolhat, sétáltathatja a kutyákat és grillezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin