Létrehozva: 2018.11.26.

Kiakadtak Beckhamék, hátborzongató dolgok történtek éjjel a házuknál

Egy rettegett bûnbanda próbált betörni hozzájuk, csak a szerencsén múlt, hogy végül nem sikerült a tervük.

Az utóbbi két hónapban kétszer is betörtek Beckhamék 6 millió fontot (több mint 2 milliárd forintot) érő oxfordshire-i birtokára. A hatóságok szerint egy utazó bűnbanda tehető felelőssé a betörésekért.

A meg nem nevezett csoport azonban nem egyszerű tolvajokból áll, kiderült ugyanis, hogy az elmúlt 30 évben gyilkosságokkal, kábítószer-kereskedelemmel és zsarolással is kapcsolatba hozták őket. Úgy tudni, hogy a bűnbanda az ország nyugati részén lakik és Dél-Angliába jár fosztogatni.

A betörések miatt David és Victoria Beckham kénytelenek voltak megerősíteni a házuk körüli biztonsági rendszert. A legutóbbi betörés egyébként nem járt sikerrel, a tetteseket elüldözték, de a biztonsági kamera felvette őket. A videón három ember látható, akik létrára mászva néznek be a házba.

A család a villában leginkább hétvégén szokott pihenni, de amikor a betörési kísérlet történt, éppen úton voltak Ausztráliába. A sztárszülők teljesen kiakadtak, hiszen számukra a 19 éves Brooklyn, a 16 éves Romeo, a 13 éves Cruz és a 7 éves Harper biztonsága a legfontosabb. Az egykori sztárfocista és a Spice Girl most arra kényszerült, hogy a legmodernebb biztonsági eszközökkel szereltesse fel otthonát. Lesznek őrkutyák, mozgásérzékelős riasztók és őrök is a birtokon.

A család szóvivője a Daily Mailnek nem akarta kommentálni az értesüléseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be