Létrehozva: 2016.02.25.

Kiderült a teljes igazság! Ezért járt Gesztesi Izraelben

Gesztesi Károly körül mostanában rengeteg pletyka kering. Kollégái is féltik kiegyensúlyozatlansága, a munkához való hozzáállása és állítólagos alkoholproblémái miatt. Most elmesélte, mi történt vele nemrég.

Talán már nincs ember az országban, aki el tudna igazodni Gesztesi Károly viselkedésén, és sokszor bizarr nyilatkozatain. A színész azt mondja, minden rendben van vele, és családjával jókat szórakoznak az újságok lehetetlen hírein. Most elmesélte, miért járt Izraelben, ahová egyébként három fia is elkísérte. Bevallotta, eljutott arra a pontra, hogy egyáltalán nem érdekli, mit ír róla a magyar sajtó.

"Egyáltalán nem foglalkozom velük: mondjanak, amit akarnak. Számomra az a fontos, hogy tökéletesen szabadnak érzem magam. Hamarosan Szegedre utazom, ahol néhány barátommal fogok találkozni. Szórakozunk egy kicsit! Aztán viszont nem iszom egy ideig, ez egészen biztos. Hat hónapos diétába kezdek, ez pedig nálam azt jelenti, hogy nem az ételből veszek vissza, hanem az alkoholból" - nyilatkozta a HOT!-nak.

Panka szerint apjának jót tett Izrael

Kiderült, hogy elsősorban pihenni ment az országba, ahová három fia: Máté, Márkó és Dávid is elkísérte. Bejárták Izrael minden szegletét. Biztonságban érezték magukat, annak ellenére, hogy mindenhol gépfegyvereseket láttak maguk körül.

"Hatalmas élmény volt. Valami hihetetlen erő árad az egész országból és az itt élő emberekből" - mesélte a színész, majd hozzátette, esze ágában sincs hosszabb időre elhagyni Magyarországot, mert hisz abban, hogy egy ember oda születik, ahol dolga van.

Örül, hogy végre négyesben tölthetett ennyi időt a fiaival, feltöltődött az utazástól. Hazatérése után lánya meg is jegyezte, hogy olyan energikus, mintha kicserélték volna.

Milyen munka vár rá Izraelben?

"Szárnyra kapott egy olyan pletyka, hogy nem igaz a történet, amely szerint esély adódott arra, hogy színházi felügyelő legyek a helyi nemzeti színházban. Ezt cáfolnám, ezért maradjunk annyiban, hogy beszélgetéseket folytatunk, de úgy döntöttem, hogy most legyünk csendben májusig, addig nem akarok semmiben dönteni, nem akarok új darabokat felvenni, vagy új filmben játszani"

- nyilatkozta a színész.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be