Létrehozva: 2019.11.01.

Kiderült az igazság: Itt él most Hujber Ferenc

A zűrös életű színész jó ideje hátat fordított a nyilvánosságnak és úgy tűnik, a színpadnak is.

Felszolgálóként keresi a kenyerét Londonban Hujber Ferenc! A kisebb-nagyobb botrányairól elhíresült színész már régóta él a brit fővárosban, úgy tudni, csak félévente látogat haza, hogy találkozzon a gyerekeivel, Noával és Noellel.

Fotó: Facebook

„A családját csak ritkán látja. Legutóbb nyáron volt itthon, július környékén. Amint leszáll a gépe, azonnal Szombathely felé veszi az irányt. Ott élnek ugyanis a szülei, náluk szokott megszállni, amikor Magyarországon van” – árulta el a színész egyik ismerőse a hot! magazinnak.

A bennfentes szerint Ferenc teljesen új életet kezdett, sok barátjával megszakította a kapcsolatot, munka után már brit cimboráival lazít. Úgy tudni, teljesen jól van, kerek az élete, csak a gyerekei hiányoznak neki. És talán egy barátnő, a neve elhallgatását kérő ismerős szerint ugyanis Hujber jelenleg szingli.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin