Létrehozva: 2019.04.16.

Kiderült, erre készül a magyar énekesnő

Kollányi Zsuzsi komoly döntést hozott, bevallotta, milyen tervet forgat a fejében. Egy korábbi trauma gátolta ugyan a hatalmas lépésben, ám megszületett ikrei is ösztönzõen hatottak rá.

Komoly elhatározásra jutott Kollányi Zsuzsi, ugyanis eldöntötte, hogy megszerzi a jogosítványt. Bár a kétgyermekes énekesnő már többször fontolgatta, hogy a volán mögé ül, egy múltbéli trauma eddig visszatartotta. Zsuzsi a %Ripost%-nak elárulta, most már sikerült leküzdenie félelmeit, ebben pedig hatalmas szerepe volt két kisfiának.

„Volt egy nagyon rossz élményem 10 éve, és akkor eldöntöttem, hogy többször nem ülök autóba. Tény, hogy azóta már túltettem magam rajta, és belekezdtem a jogosítványba is, de csak az elméleti vizsgáig jutottam. Viszont most, hogy itt vannak nekem a fiaim, erősen indokolttá vált, hogy újra vezessek, úgyhogy nagy erőkkel keresem a megfelelő autósiskolát” – mesélte lapunknak Zsuzsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin