Létrehozva: 2016.08.10.

Kiderült, járt-e alkoholelvonón Gesztesi Károly!

Gesztesi Károly bár vallásos nevelésben részesült, hosszú idõre eltávolodott a hit világától, ahová egy ideje ismét visszatalált. Sokat mesélt új életérõl!

Rengeteg csalódással kellett már szembenéznie Gesztesi Károlynak, aki túl van három váláson, ráadásul későbbi kapcsolatai is rendre szakítással végződtek, és sajtóhírek szerint az alkohollal is meggyűlt a baja. De a jelenleg szingliként élő színész úgy érzi, négy kemény hónapja végre minden problémáját sikerült önerőből leküzdenie. Állítja, a Hit Gyülekezetét sem menedékképpen választotta, egyszerűen csak jól érzi magát ott, ahol szerinte minden a szeretetről szól.

Én már tisztán érkeztem a Hit Gyülekezetébe, nem volt szükségem soha pszichológusra vagy alkoholelvonóra, csak elhatározásokra.

De nem vagyok a gyülekezet tagja, és nem lettem semmilyen hitőrült, egyszerűen csak jól érzem magam ott, ahol mindenki mosolyog, ahol az emberek megölelik egymást, és ahol senki nem bánt senkit Németh Sándornak köszönhetően" – mesélte a Lokálnak a színész.

"A gyerekeim, ismerőseim, barátaim tudják és látják, hogy milyen jól érzem magam, amióta a Gyülekezetbe kerültem. Látják a változást, de attól őket még nem húzom magammal. Persze ha valaki velem akar tartani, jöjjön, de mindenféle negatív megjegyzéstől, véleménytől távol tartom magam" – szögezte le a színművész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be