Létrehozva: 2017.02.28.

Kilakoltatták az idős, nyomorgó magyar színészt?

Miközben a Gyõri Nemzeti Színház azt mondja, továbbra is fenntartották Szilágyi István színészlakását és számítanak rá, õ maga állítja, levélben szólították fel a költözésre.

Hatalmas összefogáslavinát indított el az acnews.hu cikke, melyben Szilágyi János vagyis az Utca hírmondója mesélt arról, hogy gyakorlatilag mélyszegénységben, munka nélkül tengeti mindennapjait. Sokan jelentkeztek, hogy élelemmel, vagy akár pénzzel segítenék a nehéz sorsú színészt. A portál most újból felkereste "Lópici Gáspárt", aki meglepő dolgot kért...

"Nagyon szívesen fogadok minden segítséget. Akár egy ebédet, ruhát vagy tűzifát, hogy idén még tudjunk párszor fűteni, amikor lehűl az idő. Volt, aki azt mondta, hogy szívesen rendbe rakná az udvaromat, de ezt először a fiammal kellene megbeszélnem…

Szeretnék egy jó olvasószemüveget, hogy a könyveimmel tudjam tölteni az időmet. Nagyon szeretek olvasni

- mondta a színész, aki annak ellenére is különös dolgot állít a Győri Nemzeti Színházról, hogy a teátrum nyilatkozata szerint fenntartják számára korábbi színészlakását és várják a felépülését.

"Sajnos nem kaptam meg a munkát a tavaszi bemutatóra, és még egy levelet is küldtek, hogy ki kell költöznöm a győri lakásból. El kell onnan hoznom a ruháimat, irataimat. Nem tudom még, hogy fogom megoldani. Nagyon remélem, hogy ennek ellenére még lesz egy-két szerepem”

- sóhajtott szomorúan Szilágyi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin