Létrehozva: 2020.09.19.

Király Linda is elkapta a koronavírust – elárulta, miből tudta, hogy baj van

Király Linda eltűnt egy kicsit, amit meg is magyarázott: elkapta a koronavírust.

„Sokat gondolkodtam azon, hogy megosszam-e Veletek, hogy miért voltam egy kicsit eltűnve, de úgy döntöttem, hogy nem csak a jót kell megosztani; mert azt éreztem, fontos, hogy elmeséljem, hogy pontosan mi történt és mire kell figyelni!„ – kezdte Facebook-posztjában Király Linda, aki úgy döntött, hogy most jött el az ideje annak, hogy elmondja, mi is történt vele. Mint írja, minden óvintézkedést igyekezett betartani, de valamelyik munkája során megfertőződött. Mikor ez kiderült, egyből jelentette és karanténba vonult.

Sziasztok! Sokat gondolkodtam azon, hogy megosszam-e Veletek, hogy miért voltam egy kicsit eltûnve, de úgy... Közzétette: Linda Kiraly2020. szeptember 19., szombat

„Úgy indult az egész, hogy szörnyű migrénem volt és elkezdett folyni az orrom. Mivel én gyerekkorom óta küzdök az allergiával, azt hittem hogy a parlagfű miatt van.Nem volt lázam, nem köhögtem. Aztán elment a szaglásom és akkor már tudtam, hogy ez valami más és rögtön elmentem tesztre. Mind a 2 teszt pozitív lett. Pár nappal később indultak a keményebb tünetek. Rázott a hideg, de továbbra sem volt lázam, utána pedig jöttek a légzési nehézségek. Olyan volt, mintha egy elefánt ülne a mellkasomon és nem tudtam egy rendes mély levegőt venni- sorolja Király Linda.

„Most már szerencsére jól vagyok és tegnap kaptam a jó hírt hogy a két hét karantén után az ellenőrző tesztem is negatív lett! Végre újra dolgozhatok és remélem lassan mehetek babázni is a Viktorékhoz. Nagyon terjed ez a vírus és most már egyre többen pozitívak, úgy hogy kérlek vigyázzatok magatokra és egymásra!” – intett óvatosságra az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin