Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.04.12.

Kiszivárgott, így romantikázott kapcsolatuk elején Harry és Meghan

Meglepõen jól sült el a vakrandi, szinte azonnal egymásba zúgtak. Most az is kiderült, hol és mivel töltötték idejüket.

Romantikus részletek láttak napvilágot Meghan hercegné és Harry herceg ismerkedéséről. Mint kiderült, a páros hamar egymásba bolondult...

Katie Nicholl írt egy könyvet Meghan és Harry: Élet, veszteség és szerelem címmel, amelyből fény derült arra, hol és hogyan zajlottak az első randik - írja a Daily Mail. A hercegi párt egy közös ismerős, Violet von Westernholz hozta össze. Violet a Ralph Lauren divatháznál dolgozik, és Meghan sorozata, a Briliáns elmék jelmezesei között is volt. Mivel Harryt is jól ismeri, azt gondolta, remekül illenének egymáshoz Meghannal. Végül ő adta meg Harrynek Meghan számát.

Harry aztán felhívta Meghant, és amikor pár nappal később egy vakrandi keretében találkoztak, már minden magától ment. A találka végén megbeszélték, hogy ismét randiznak. Másodszorra a Soho House-ban, Londonban romantikáztak, ahol egy másik közös barátjuk, Markus Anderson dolgozott. Anderson elintézte, hogy félreeső helyen legyen az asztaluk, így nem kellett amiatt aggódniuk, hogy lefényképezik őket. Egy üveg jégbe hűtött rozé mellett beszélgettek órákig, és Harry is úgy érezte, minden tökéletesen alakul. A tündérmese pedig azóta is folytatódik...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel