Létrehozva: 2018.02.28.

Kitálalt Détár Enikő: Kolléganőjének köszönheti az állását!

Az elismert színésznõ elmesélte lapunknak, rengeteget dolgozik mostanában, és nagyon élvez minden egyes szerepet!

Détár Enikő kolléganőjének, Xantus Barbarának köszönheti, hogy szerepet kapott élete egyik legizgalmasabb darabjában. Komoly munka folyik, tart a próbaidőszak, és hamarosan a közönség is láthatja, milyen fantasztikus musicalt rendezett Szurdi Miklós.

"Egyeztetési gondok miatt később kerültem be a darabba. Xantus Barbarának köszönhetem, hogy részt vehetek a Talpra, Magyar! rockmusicalben. Köszönöm az ő segítségét, és az alkotógárdának is, hogy befogadtak. Elképesztő munka folyik, bízom benne, hogy a közönség is meg lesz elégedve azzal, amit március tizenötödikén lát majd a színpadon" - mondta a %RIPOST%-nak az elismert művésznő, aki ha éppen nem dolgozik, akkor új otthonát rendezgeti kedvesével, Péterrel. Még hosszú hónapokba telik, mire teljesen elkészülnek a házzal. És Enikőnek bizonyára minden munka jól jön, hiszen nem kevés pénzbe kerül az új élet kialakítása.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin