Létrehozva: 2020.07.04.

Kitálalt Michael Jackson testőre: újabb mocskos részleteket árult el a titkos gyerekszobáról

Bár mostanában elcsitult a Michael Jackson körüli botrány, most az egykori testőre ismét elárult egy titkot.

Bár azt gondoltuk, a Leaving Neverland dokumentumfilm után senki nem fog újat mondani Michael Jacksonról, most mégis megszólalt az egykori testőre. A pop királyát többször is megvádolták azzal, hogy gyerekeket molesztált, erről is beszélt többek között Matt Fiddes.

AFP PHOTO / VINCENT AMALVY

A testőr a The Scott McGlynn show-ban árulta el az igazságot az állítólagos titkos gyerekszobáról, amit Jackson azért építtetett, hogy ott nyugodtan tudjon játszani a kisfiúkkal.

„A dokumentumfilmben úgy állították be, mintha Michael építette volna azt a gyerekszobát, pedig valójában az mindig is ott volt. És nem is gyerekszoba volt, hanem egy pánikszoba. Az tény, hogy tele volt cuccokkal, hogy ha arra kényszerül, akkor pár napig ki tudja ott húzni” – rántotta le a leplet a mocskosnak tartott kéjlakról.

Fiddes arról is beszélt, hogy tudomása szerint újabb albumot adnak ki Michael Jackson zenéivel, amelyen lesznek olyan szerzemények is, amelyek eddig nem kerültek a nyilvánosság elé.

A testőr szerint csak bosszúból készítették el a Leaving Neverland filmet, mivel elvesztették a pert az énekessel szemben és nem kaptak egy petákot sem. Mint mondta, az a szomorú, hogy sokan a mai napig úgy élnek, hogy mondvacsinált indokokkal beperlik a sztárokat, mert pénzt remélnek tőlük – írta a Daily Star.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Már a nyolcadik vádlott is előzetes letartóztatásban van a moszkvai merénylet miatt + videó

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin