Létrehozva: 2020.10.10.

Koronavírus-járvány: Vaskereskedésben kapott munkát a magyar zenész

Mező Misit az új otthona építésének kellős közepén érte a járvány.

A Magna Cum Laude frontemberét is megviselte a járvány és a koncertnélküliség! Ráadásul Mező Misi új otthonának építése is pontosan arra az időszakra esett, mikor berobbant a vírus hazánkban. Ennek ellenére folytatta a munkát, sőt egy új szakmát is kitanult.


fotó: Szabolcs László (SZL)

„Amin tudtam, spóroltam, amit tudtam, én csináltam meg. A villanyszerelést például az öcsémmel, mi véstük ki a vezetékek helyét, vagy például az előtetőt, ami egy vasszerkezet, azt is az öcsémmel ketten csináltuk” – kezdte Mező Misi a Spektrum Home-on vasárnap délben adásba kerülő NőCommentben, majd hozzátette: egy új szakmát is megtanult. A zenész ugyanis egy közeli vastelepre járt az anyagot beszerezni, de mivel a tulajdonos nagy rajongója a bandának, ezért nem engedte kifizetni az árut. Ekkor Misi úgy érezte, ledolgozza az árát a vaskereskedésben.

„Már cikinek éreztem, nem azért jövök ide, mert ingyen szeretnék ezekhez hozzájutni, ezért úgy döntöttem, hogy ha már nincsenek koncertek, én odamegyek dolgozni, ledolgozom az árut a lakatosműhellyel összekötött vastelepen” – árulta el Misi, aki hozzátette: amennyiben marad ez a helyzet és nem tudnak továbbra sem fellépni, folytatja a munkát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin