Létrehozva: 2017.06.09.

Közel kétszáz millió forintot foglaltak le Győzikétől

Újabb fejlemény történt Gáspár Gyõzõ és testvére ötvenmillió forintos adócsalási ügyében.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön egy budapesti bankintézetben a showman jelenlétében kinyitotta Győző trezorjait. Információink szerint nem távoztak üres kézzel, 194 millió forintot foglaltak le az énekes vagyonából.

Felhívtuk a NAV sajtóosztályát, de egyelőre nem erősítették meg az újabb akció tényét. A hatóság már régóta nyomoz a testvérpár után. Először április végén törtek rá kommandósok a showman családjára, nógrádmegyeri otthonukban. A nyomozás több helyszínt érintett.

Akkor aranyékszereket és 3 millió forint készpénzt is lefoglalt a hatóság. Győzike azt mondta, hogy a 120 millió forintot érő ékszerek tulajdonosa a lánya, Evelin, aki nagymamájától örökölte azokat. Szerinte ezt papírokkal is igazolni tudta volna, de ez senkit nem érdekelt.

Felhívtuk a showmant is, mit szól az újabb pénzlefoglaláshoz. Győző erre zavartan annyit mondott: ő más ügyben járt az időben a bankban, amikor az adóhatóság emberei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin