Létrehozva: 2016.03.16.

Kritikus állapot: Betegsége miatt retteg a színpadon Törőcsik Mari!

A komoly egészségi problémákkal küzdõ mûvésznõ már színpadra is nehezen áll. Aggodalommal tölti el, hogy állapota miatt bármikor belebukhat a darabba.

Múlt héten újabb kórházi kezelésre szorult gyenge tüdeje miatt Törőcsik Mari, de a szigorú orvosi utasítás ellenére mégsem bírja az egész napját pihenéssel tölteni. Hamarosan bemutatja a Nemzeti Színház a Galilei élete című darabot, melyben a Kossuth-díjas művésznő is szerepet kapott.

Ugyan a legkisebb megfázás is végzetes lehet számára, neki mégis az a legfontosabb, hogy színpadon lehessen. Így aztán kockáztat, és eljár a próbákra, még akkor is, ha nem szabadna emberek közé mennie.

"A koromhoz és az állapotomhoz képest jól vagyok. Nagyon kell vigyáznom magamra, nem fázhatok meg, az utcára sem megyek inkább. Burokban tartanak, ha valaki beteg, azzal például nem találkozom inkább. Egy tüdőgyulladás nekem a véget jelentheti, ezt komolyan kell venni" - kezdte a Borsnak határozottan a színésznő.

"Kímél engem a Zsótér, hogy ne fáradjak nagyon el. Vagyok olyan marha, hogy elvállaltam az öreg szerepét, ennek a fickónak én mindent elvállalok!

A darab végén jövök csak színre, olyan sok dolgom azért nincs, de így is bizonytalan vagyok, kicsit félek. Hatvan éve félek, hogy belebukom egy szerepbe. Minden egyes előadásom előtt azon gondolkodom, hogy tudok-e én valamit egyáltalán? Most is ezt érzem...

Mondtam is a Zsótérnak: ide figyeljen, ember, ha én ebbe belebukom, akkor a bukásomat magának ajándékozom! Mert maga vett rá arra, hogy elvállaljam ezt a szerepet" - mondta mosolyogva Törőcsik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin