Létrehozva: 2021.12.09.

Elképesztően cuki L.L. Junior kislánya, így fogják tölteni a karácsonyt – Fotó

Ugyan még nem költöztek össze, de a jövőjüket és az ünnepeket is együtt tervezi a zenész és kedvese.

Tavaly karácsony előtt vesztette el édesanyját Lessi-Körtvélyessy Kinga. Így érhető, ha fájó sebeket tép fel a számára a szeretett ünnepe. L.L. Junior pedig mindenben igyekszik támogatni.

Mindent megpróbált annak érdekében, hogy közös kislányuknak, Lilinek tökéletes legyen az első karácsonya.

Kislányuk születése teljesen átformálta az életüket
Fotó: Facebook

„Amennyire csak tudtam, igyekeztem háttérbe szorítani a saját fájdalmamat, hiszen közben a kislányom, Lilike első karácsonyára készültünk. Anya hiánya azonban feldolgozhatatlan. Nincs olyan nap, hogy ne jutna az eszembe, vajon mit mondana az unokájának, hogyan ölelné magához” – kezdte a Hotnak Kinga.

Nem lesz ez másként az idei évben sem. Sőt már egy közös karácsonyi fotózást is leszervezett, amin eredetileg férje, L.L. Junior és kisfia, Lacika is jelen lett volna. Ám mivel nem tudtak közös időpontot egyeztetni, így anya-lánya fotózás lett.

„Ha családról beszélek, abban a férjem és Lacika is szerepel. Attól, hogy jelenleg nem élünk egy háztartásban, az életünket közösen tervezzük, és természetesen együtt is karácsonyozunk. Ráadásul új korszak köszöntött az életünkbe, amióta Lili elkezdett beszélni. Ha ránézek, csordultig lesz a szívem szeretettel. Az első szava az »apa« lett. Ennél szívmelengetőbb ajándék egy szülőnek nem is kell! ” – mesélte boldogon Kinga.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

FÜLES

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

FÜLES

A Házasság első látásra sztárjai végre elárulták, mi van köztük

FÜLES

A sztárjósnő elárulta a sikeres érettségi titkát: „A zsebükbe tegyenek babérlevelet...”