Létrehozva: 2017.01.30.

Lagzi Lajcsi drámai kijelentése: Többen is ki akarnak csinálni!

A mulatós zenészre rájár a rúd! Épphogy befejezõdik ellene az egyik vizsgálat, máris következik a másik! Lajcsi szerint többen is dolgoznak azon, hogy kicsinálják!

Galambos Lajos ellen vagyonosodási vizsgálatot is indítottak. A mulatós zenés nem stresszeli magát.

"Nem ez lesz az első vagyonosodási vizsgálatom, állok elébe. Minden egyes forintommal el tudok számolni, csinálják csak" – mondja.

Galambosnak jelenleg több bírósági ügye is van. A legkomolyabb a büntetőper, ami üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és társtettesként elkövetett vesztegetés miatt folyik ellene. Emellett a leégett magtára kapcsán is bajba került, mivel a biztosítója nem volt hajlandó kifizetni 135 millió forint kártérítést, sőt biztosítási csalás miatt feljelentést tett.

A Bors úgy tudja, ez az ügy peren kívüli megegyezéssel hamarosan lezárul.

Komolyan azt gondolom, hogy egy csapat azon dolgozik, hol találhat rajtam fogást. Ha véget ér egy perem, azonnal kibukik egy másik, mint a gomba a földből. De nem baj, állom a sarat.

Végigcsinálom, nem bo­londulok be­le! Hiszek benne, ha egyszer végre eljut az ügy egy olyan szakaszba, hogy bemutathatom a bizonyítékaimat, mindenki meglátja majd, mennyi eljárási hiba, hazugság van az iratokban. Bízom abban is, hogy ugyanilyen helyzetbe tudom hozni azt, aki nekem ezt okozta. Nem vagyok bosszúálló, de a Jóisten egálra játszik, mindenki azt kapja, amit adott. És ez így lesz azzal is, aki engem akart kicsinálni" - mondta a lapnak Lagzi Lajcsi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Elismerte Magyar Péter, hogy bezárta a feleségét egy szobába, majd bődületesen hazudozni kezdett

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

vg.hu

Az orosz-ukrán háború 765. napja – A békéről beszélt Lavrov, de kemény feltételei vannak

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Beszorult a kormány az Alaska Airlines járatán, a gép az óceánba zuhant

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

"Meghannak és Harrynek most kellene könyörögnie a bocsánatért"

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!