Létrehozva: 2017.06.28.

Látványos átváltozás, míg Tóth Vera lefogyott, addig Gabi kikerekedett

Egy évvel ezelõtt különös fordulat állt be Tóthéknál: míg Vera rohamosan fogyni kezdett, úgy gyarapodott lassan, de biztosan Gabi.

Különös játékot űz a sors a Tóth lányokkal. Amíg egy gyermekkori betegség miatt Tóth Vera világéletében túlsúllyal küzdött, addig Tóth Gabi éveken át tündökölt a szexi, gazellatestű énekesnő szerepében.

Vera múlt tavasszal komoly döntésre szánta rá magát: elhatározta, hogy bármit megtesz, de nem akar többé a teste börtönében élni.

Éveken át hiába próbálkozott többféle diétával, mindig kudarcot vallott. Végül drasztikus megoldást választott, alávetette magát egy gyomorszűkítő bypass műtétnek.

A beavatkozás sikeres volt, rövid idő alatt Vera több mint harminc kilótól szabadult meg, és azóta jobban érzi magát, mint valaha. Az egykor duci kislány teljesen kinyílt, vidám, mosolygós nővé vált, aki most már bátran hordhat rövidebb szoknyát és csinos ruhákat.

Bár fogyása idején véget ért a kapcsolata, Verát ez egyáltalán nem keserítette el, a múlt terheit ledobva magáról új életet kezdett.

Húga, Gabi azonban jelenleg egy másféle úton jár. Komoly változáson megy keresztül mind szakmailag, mind pedig külsőleg. Kikerekedett.

Hogy mi állhat a különös szerepcsere hátterében? Kiderül a %RIPOST% napilap szerdai számából! Keresse az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin