Létrehozva: 2017.10.06.

Lebukott a gyönyörű világsztár, eljegyezte szerelme

Sokáig azt is titkolták, hogy egy párt alkotnak, ám úgy tûnik, a két híresség kapcsolata újabb fordulóponthoz érkezett.

Hollywood egyik kedvenc álompárja Jennifer Lawrence és a rendező Darren Aronofsky, annak ellenére, hogy a szerelmesek szinte sosem beszélnek a magánéletükről a sajtónak. A rajongók pedig már ünnepelnek: a 27 éves színésznő ujján ugyanis egy hatalmas gyémántgyűrű virít - Aronofsky a jelek szerint feltette neki a nagy kérdést.

 

Jennifert Kaliforniában fényképezték le, mikor épp a fotósok elől menekült, kezével takargatva az arcát - ekkor vették észre a jegygyűrűre hajazó ékszert.

A rendező és a színésznő közel egy éve szeretett egymásba, azóta pedig együtt dolgoztak az anyám! című horroron, amely az idei év egyik legnagyobb filmes bukása lett. A szakmai csalódást pedig, könnyen lehet, hogy egy eljegyzéssel próbálják kiheverni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin