Létrehozva: 2016.10.22.

Lebukott: Kínos titkokat fecsegett ki a magyar énekes szeretője

Ugyan barátnõje van, mégis összejött egy csinos lánnyal, aki nem bírta tovább tartani a száját!

Varga Viktor Garami Gábornak mesélt arról a héten, hogy van egy lány az életében, akivel összeszűrte a levet. A párkapcsolatban élő énekes úgy tűnik, bajba került, mert a szerető is kinyitotta a száját a sajtónak.

"Szeptember 11-én ismerkedtem meg Viktorral, ami akárhogyan nézem, nem augusztus közepe. Nem mondott igazat! Nem alkotunk egy párt, és nem is fogunk, de fáj, hogy ha már kiderült, mi volt köztünk, hazudott rólam. Valóban a Gozsdu udvarban ismerkedtünk meg, hostessként dolgozom ott. Mindig nagyon kedves, figyelmes volt velem. Tudta, mikor dolgozom, néha váratlanul betoppant, hogy meglepjen. Még a születésnapját is megünnepeltük együtt" - kezdte a Borsnak Lilla.

Nem én voltam neki az igazi, ahogyan ő sem nekem. Ezzel nincs is gond. Azzal viszont van, hogy úgy állítja be, mintha augusztusban egyszer találkoztunk volna!

Gondolom, ki akarja magyarázni magát az új barátnője előtt, róla beszélt a Class FM-ben is" - mondta a csalódott lány.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett