Létrehozva: 2019.10.31.

Magába fordult Terry Black fia, csak így tudják eltemetni az előadóművészt

A 71 évesen elhunyt Terry Blacket csak újabb hitelből tudják eltemetni, így a család adóssága tovább nő.

Kölcsönt kellett felvennie Terry Black előadóművész gyerekei gyámjának, hogy a 18 éves Dani és a 14 éves Fanny nevelőapját – végakarata szerint – Budapesten búcsúztathassák el négy nap múlva.

Mint ismert, Rácz Károly, azaz Terry Black több mint egy hónapja szívműtét után halt meg egy német kórházban. Hatalmas adóssággal hagyta teljesen árván örökbe fogadott gyermekeit. Halála előtt döntött úgy, hogy Dani és Fanny további nevelését az addig Svájcban élő Árvai Mónikára bízza. Az asszony oda is költözött a gyerekekhez és becsülettel gondoskodik róluk.

„Dani nem is a kilátástalan jövő miatt fordult magába, hanem attól lett lelki beteg, hogy szeretett apját közös sírba temetik. Erre szerencsére nem kerül sor. Egy alapítvány gyűjteni kezdett a 3000 eurós, nagyjából 990 ezer forintos hamvasztási, túltárolási és hazahozatali költségekre, de nem bírtam tovább nézni a gyerekek szenvedését, ezért kölcsönt vettem fel, és örülök, hogy sikerült” – mondta a Blikknek Árvai Mónika, aki még így sem lélegezhet fel teljesen.

„Ha másképp nem, akkor a szüleimtől örökölt néhány ékszeremet kellett volna eladni. Sajnos, erre is sor kerülhet a kilenc hónapos lakbértartozás miatt fenyegető kilakoltatás után. Amíg nem derül ki, hová megyünk, addig nem tudok munkát vállalni sem” – árulta el az asszony, aki hozzátette: már megtörtént a hamvasztás, és kitűzték Terry Black búcsúztatásának időpontját is. „Ókatolikus rituálé szerint november 4-én, 16 órás kezdettel veszünk végső búcsút Terrytől a VI. kerületi Szentháromság Kápolna Osszáriumában” – mondta a gyám, aki nagyon hálás a Krisztus Keresztje keresztény egyház püspökének, amiért a német hatóságnak elküldte az igazolást a szertatásról, enélkül ki se adták volna az elhunyt hamvait.

„Teljesíthetem apukám akaratát, már itt van velünk az urnában. Csak Móninak köszönhetem, hatalmas áldozat, hogy törődik velünk, sohasem tudom ezt meghálálni neki. Már megnyugodtam, hogy apu velünk van, a mama mellett. Beszélgetek vele, sokat hallgatjuk a kedvenc dalait, remélem, minden rendben lesz a búcsúztatón is” – mondta Dani.

Patak Gábor, az Emberi Hangon az Életért Egyesület elnöke azért vállalta a gyűjtést, mert Terry Black aktivistaként sokat segített a rászorulóknak.

„Három hét alatt 456 ezer forint gyűlt össze. A legnagyobb összeget, majdnem a felét egy hölgy utalta, de sokan segítettek egy-két ezer forinttal. Terry Black egész életében megosztó személyiség volt, sajnos néhányan nem értik, hogy nem róla, hanem a két árván maradt gyerek sorsáról van szó. Fenyegető üzenetet is kaptunk” – tette hozzá az egyesület elnöke. A temetést most a kölcsönből előre kifizetik, a befolyt adományt pedig ennek törlesztésére fordítja majd a család.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin