Létrehozva: 2016.12.27.

Már párja barátai is furcsállják Weisz Fanni viselkedését

A modell hónapok óta nem áll szóba a családjával, még karácsonykor sem kereste fel õket.

Karácsonykor is messziről elkerülte a családját Weisz Fanni, holott a családja tárt karokkal várta őt. Weisz Fanni anyja korábban a %RIPOST%-nak elmondta, bízik abban, hogy lánya az ünnepek közeledtével békét köt velük, ez azonban a jelek szerint nem következett be.

A Bors információi szerint ugyanis Fanni be sem tette a lábát Pécsre, helyette a barátjával és annak családjával töltötte a karácsonyt. Ezt pedig már nemcsak a rajongók, de a pár közvetlen környezete sem érti. 

"Nem jártak Pécsen, eszükbe sem jutott, s ez már nekünk is furcsa picit. Péter rokonaival, barátokkal ünnepeltek, így a lányt hiába várta haza az édesanyja, Ágnes, siket testvére, Gábor, nagyszülei, rokonai, sem ő, sem egy jókívánság nem érkezett tőle. Egymásról Péterrel persze nem feledkeztek meg" - árulta el a Borsnak egy közeli ismerős. 

A lap nem tudta elérni Fanni édesanyját, az általa megosztott fotókról azonban kiderül, hogy a család valóban együtt, a lány nélkül ünnepelt. Csakugyan elérhetetlennek bizonyult maga a modell is, akinek párja, Péter kezeli az e-mailjeit. A Bors kérdéseire azonban nem érkezett tőlük válasz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be