FÜLES

Bevallotta Palácsik Lilla, ezt csinálta rosszul az első időben kisfia születése után

A fiatal szülők boldogsága határtalan, mióta megszületett a gyermekük.
  • Szerző: Ripost

Három hónappal ezelőtt látta meg a napvilágot Palácsik Lilla (26) és Visváder Tamás első gyermeke. Kisfiukkal, Noah-val szerencséjük van, hiszen egy csodababa. Szó nélkül átalussza az éjszakát és nem nyűgös, így szüleinek marad idejük egymásra is.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Lilla és férje a gyereknevelés mellett fontosnak tartja, hogy ne hanyagolják el párkapcsolatukat. Legfőképp azért, mert az első hónapban egyáltalán nem fordítottak időt a romantikára.

Fotó: TV2

„Nagyon nagy szerencsénk van a kisfiunkkal. Este tízkor eszik utoljára, aztán reggel tízig fel sem kell. Most, hogy orvoshoz mentünk, fél nyolckor kellett ébresztenem, s meglepődött, nem tetszett neki, hogy ilyen korán van” – árulta el Palácsik Lilla a Blikknek.

„Így, hogy éjszaka alszik a pici, Tamással tudunk pihenni, ilyenkor kikapcsolódunk, nézünk egy filmet, sorozatot vagy beszélgetünk. Miután Noah megszületett, az első egy hónapban nem figyeltünk arra Tamással, hogy párként is töltsünk együtt időt. Én nagyon fáradt voltam, szívem szerint egész nap aludtam volna, ki sem keltem volna az ágyból, és nem figyeltem a férjemre” – vallotta be Lilla.

És ezeket olvastad már?